Minőség

2017.11.02. 12:00

Amikor a plebs és a bevételmaximalizálás együttesen megjelenik, annak szükségszerűen minőségromlás az ára.

Legalábbis a példák ezt mutatják. A TV úgy indult, hogy a lakosság nevelésére használják, de nem sikerült. Sem nyugaton, sem keleten. A rendszerváltásig a köztévé még aránylag intelligens műsorokat sugárzott, de aztán kb. 20 év alatt eljutottunk a Legyen Ön is Milliomostól az Észbontókig. Ugyanez nyugaton még hamarabb végbement.

Az internet eleinte a kutatók, tudósok, majd az egyetemek játszótere volt és a tudás megosztására használták, most pedig ezoanyuk és laposföldiek kételkednek a komplett világegyetemben.

Mindezt a Facebookon teszik, aminek a magyar elődje, az iwiw, eleinte szintén egy hasznos eszköz volt az egyetemisták kapcsolattartására. Aztán megszűnt a meghívásos rendszer és egy spamközpont lett. Közben jött a Facebook, ami addig, amíg csak angolul volt elérhető, addig szintén egy jó hely volt az értelmes kommunikációra. De aztán jött a magyar nyelv és megjött vele a slepp is. Ennek eredménye, hogy ismerőseim harmada le van tiltva, és a messengeren kívül nagyjából használhatatlan, mert annyira elszaporodtak az álhírek és a különféle személyiségzavaros idióták bejegyzései.

És lehetne folytatni a sort. Lehetne beszélni a zenéről vagy éppen a számítástechnikai eszközökről.

A hülyék mindent tönkretesznek. Mert ahol sok hülye megjelenik, ott az ő igényük is fontossá válik. Ha pedig fontos, akkor ki kell szolgálni, mert pénze a hülyéknek is van. És ráadásul könnyebben elköltik. Jellemzően bármilyen hülyeségre.

Biztos van ellenpélda, de nekem most hirtelen nem jut ilyen az eszembe.

A bejegyzés trackback címe:

https://agyisuti.blog.hu/api/trackback/id/tr6413120226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása