Parasztromantika

2020.11.11. 10:05

Mifelénk nagyon nyomul a mostanában igazán divatos agrárromantika. Igaz, amikor élőben csinálod, akkor kicsit kevésbé romantikus, de cserébe sokkal agrárabb.
Földszerződésekkel foglalkozok, pár történetet már írtam itt ezzel kapcsolatban, most is volt egy jó aláírás. A célpont egy 82 éves néni, nagyon jó fej, nagyon aranyos, beinvitál, átvágunk a kidobott hűtők és a farakáson leskelődő 8-10 macska között, leülünk a konyhában. Az asztalon csipketerítő, művirág, a sarokban 30 centis Mária szobor, a háttérben diszkrét Zámbó Jimmy és a Nézz le rám, a kredencen az unokák képei. A miliő már érzékelteti, hogy innen nem szabadulok túl hamar, a gyakorlat pont ezt hozza. Kb. 5 perc, mire el tudom mondani, hogy egyáltalán mit keresek én itt, a néni bólogat, majd elmondja, hogy képzeljem, mennyi dolog van a 400 tő szőlőjével, szerencsére az unokái szoktak segíteni, mert igazából ők akarták, bár azért neki sincsen ellenére. Beszélünk egy kicsit a szőlőről, majd visszakanyarodok a témára, miszerint 5 és 10 éves szerződések vannak, erre ő válaszol, hogy jó, jó, de amikor ő gyerek volt, akkor rádőlt a mosóteknő, majdnem ott maradt, aztán mégis ilyen szép kort élt meg. Eléggé Csehovi az egész beszélgetés, amikor mindenki mondja a magáét, de a másikra csak elvétve reflektál, de úgy 40 perc alatt sikerült eljutni az aláírásig. Innen már kifelé tart az utam, 27 perc múlva már az autómban ülök, a néni pedig búcsúzóul elmondja, hogy hét testvére volt, mindegyik megérte a felnőttkort, de hárman már meghaltak, kettő éppen tavaly. Végül szabadulok. Ja és ott volt végig a néni férje is, egyszer majdnem szóhoz jutott.
Másik téma, ellenőrzés volt egy távolabbi tehéntelepen valamikor a nyáron. Jött két tipikus budapesti íróasztal mellett megöregedett aktatologató, hogy megmondja a gazdának, hogy mégis hogyan kéne kezelni ezeket az állatokat a legújabb EUs irányelvek szerint. Kimentek a tehénlegelőre is, amiről tudni kell, hogy amikor a magyarok bejöttek 1100 éve, Árpád vezér személyesen jelentette ki, hogy ezt a domboldalt a jóisten is tehénlegelőnek teremtette. Sajnos a bürokraták ezt nem tudták, ezért megállapították, hogy az a hely, ahol a tehenek legelnek nem megfelelő, mert 10%-nál nagyobb a legelő emelkedése, tehát fennáll a veszély, hogy a tehén elesik. Erre a gazdának csak egy válasza volt:
- Ez a tehén soha nem fog itt elesni. Tudja miért?
- Miért?
- Mert több esze van, mint magának.
Végül pedig egy régi anekdota még a '80-as évekből, amikor nem nagyon lehetett kirúgni senkit. Bement a tsz elnök a gépműhelybe, mindenki bambán bámul maga elé, látja, hogy teljesen kómában van az egész brigád, már reggel kilenckor. Szóvá is tette, de kicsit hátulról megközelítve:
- Basszák meg emberek, hát itt pálinkaszag van!
Mire az egyik szerelő, akinek az ilyen másodlagos jelentések nem feltétlenül vitték át a tudatának a határait, főleg nem ilyen turbózott állapotban:
- De hát Elnök elvtárs! Persze hogy pálinkaszag van. Nincs nekünk pénzünk konyakra!

A bejegyzés trackback címe:

https://agyisuti.blog.hu/api/trackback/id/tr116263764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása