Mifelénk nagyon nyomul a mostanában igazán divatos agrárromantika. Igaz, amikor élőben csinálod, akkor kicsit kevésbé romantikus, de cserébe sokkal agrárabb.

Földszerződésekkel foglalkozok, pár történetet már írtam itt ezzel kapcsolatban, most is volt egy jó aláírás. A célpont egy 82 éves néni, nagyon jó fej, nagyon aranyos, beinvitál, átvágunk a kidobott hűtők és a farakáson leskelődő 8-10 macska között, leülünk a konyhában. Az asztalon csipketerítő, művirág, a sarokban 30 centis Mária szobor, a háttérben diszkrét Zámbó Jimmy és a Nézz le rám, a kredencen az unokák képei. A miliő már érzékelteti, hogy innen nem szabadulok túl hamar, a gyakorlat pont ezt hozza. Kb. 5 perc, mire el tudom mondani, hogy egyáltalán mit keresek én itt, a néni bólogat, majd elmondja, hogy képzeljem, mennyi dolog van a 400 tő szőlőjével, szerencsére az unokái szoktak segíteni, mert igazából ők akarták, bár azért neki sincsen ellenére. Beszélünk egy kicsit a szőlőről, majd visszakanyarodok a témára, miszerint 5 és 10 éves szerződések vannak, erre ő válaszol, hogy jó, jó, de amikor ő gyerek volt, akkor rádőlt a mosóteknő, majdnem ott maradt, aztán mégis ilyen szép kort élt meg. Eléggé Csehovi az egész beszélgetés, amikor mindenki mondja a magáét, de a másikra csak elvétve reflektál, de úgy 40 perc alatt sikerült eljutni az aláírásig. Innen már kifelé tart az utam, 27 perc múlva már az autómban ülök, a néni pedig búcsúzóul elmondja, hogy hét testvére volt, mindegyik megérte a felnőttkort, de hárman már meghaltak, kettő éppen tavaly. Végül szabadulok. Ja és ott volt végig a néni férje is, egyszer majdnem szóhoz jutott.