A történelem - a háborúkon túl - arról szól, hogy az emberek egyre nagyobb és nagyobb struktúrákkal határozzák meg a identitásukat. Eleinte, félmajomként, pár fős kis csoportok küzdöttek egymás ellen vagy mellett. Aztán kialakultak a 20-30 fős törzsek, majd faluk, a neolitikumban a városok. Jött a bronzkor és a városállamok, majd a rendes államalakulatok. A Római Birodalomnak sikerült először hosszú időre több népet, nemzetet egy olyan struktúrába terelni, ami többé-kevésbé azonos identitást adott a polgárainak. A bukás után visszatért a régebbi rendszer és kisebb államok versengtek egymással. A 19. század elhozta a nacionalizmuson alapuló nemzetállamok szintjét, habár megjelentek mellette az újabb szövetségi alapon kialakuló országok, mint az 50 elméletileg különálló államot magába foglaló Egyesült Államok. A 20. századra egységessé és függetlenné vált Kína és India, amik szintén sok nemzetet, nyelvet egyesítenek és ruházzák fel lakóikat egy közös identitással. Ebbe az fejlődési irányba illeszkedik be az Európai Unió is, még ha egy kicsit esetlenül is.

Mit akarok ezzel mondani? Azt, hogy a távolságok csökkenésével, a globalizációval, az emberek egyre nagyobb és nagyobb struktúrákkal határozzák meg saját önképüket. Ha egyszer az emberiség eljut más bolygókra és azokat nekiáll kolonizálni, akkor onnantól lényegtelen lesz, hogy valaki német, magyar, bantu vagy kínai. Földiek lesznek, Marsiak és ki tudja mik. A nemzetállamok pedig szépen lassan eltűnnek és csak néhány postai körzet esetében, esetleg pár maradék jövevényszóban élnek tovább. De ez azért nem holnap lesz.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.