Parasztromantika

2020.11.11. 10:05

Mifelénk nagyon nyomul a mostanában igazán divatos agrárromantika. Igaz, amikor élőben csinálod, akkor kicsit kevésbé romantikus, de cserébe sokkal agrárabb.
Földszerződésekkel foglalkozok, pár történetet már írtam itt ezzel kapcsolatban, most is volt egy jó aláírás. A célpont egy 82 éves néni, nagyon jó fej, nagyon aranyos, beinvitál, átvágunk a kidobott hűtők és a farakáson leskelődő 8-10 macska között, leülünk a konyhában. Az asztalon csipketerítő, művirág, a sarokban 30 centis Mária szobor, a háttérben diszkrét Zámbó Jimmy és a Nézz le rám, a kredencen az unokák képei. A miliő már érzékelteti, hogy innen nem szabadulok túl hamar, a gyakorlat pont ezt hozza. Kb. 5 perc, mire el tudom mondani, hogy egyáltalán mit keresek én itt, a néni bólogat, majd elmondja, hogy képzeljem, mennyi dolog van a 400 tő szőlőjével, szerencsére az unokái szoktak segíteni, mert igazából ők akarták, bár azért neki sincsen ellenére. Beszélünk egy kicsit a szőlőről, majd visszakanyarodok a témára, miszerint 5 és 10 éves szerződések vannak, erre ő válaszol, hogy jó, jó, de amikor ő gyerek volt, akkor rádőlt a mosóteknő, majdnem ott maradt, aztán mégis ilyen szép kort élt meg. Eléggé Csehovi az egész beszélgetés, amikor mindenki mondja a magáét, de a másikra csak elvétve reflektál, de úgy 40 perc alatt sikerült eljutni az aláírásig. Innen már kifelé tart az utam, 27 perc múlva már az autómban ülök, a néni pedig búcsúzóul elmondja, hogy hét testvére volt, mindegyik megérte a felnőttkort, de hárman már meghaltak, kettő éppen tavaly. Végül szabadulok. Ja és ott volt végig a néni férje is, egyszer majdnem szóhoz jutott.
Másik téma, ellenőrzés volt egy távolabbi tehéntelepen valamikor a nyáron. Jött két tipikus budapesti íróasztal mellett megöregedett aktatologató, hogy megmondja a gazdának, hogy mégis hogyan kéne kezelni ezeket az állatokat a legújabb EUs irányelvek szerint. Kimentek a tehénlegelőre is, amiről tudni kell, hogy amikor a magyarok bejöttek 1100 éve, Árpád vezér személyesen jelentette ki, hogy ezt a domboldalt a jóisten is tehénlegelőnek teremtette. Sajnos a bürokraták ezt nem tudták, ezért megállapították, hogy az a hely, ahol a tehenek legelnek nem megfelelő, mert 10%-nál nagyobb a legelő emelkedése, tehát fennáll a veszély, hogy a tehén elesik. Erre a gazdának csak egy válasza volt:
- Ez a tehén soha nem fog itt elesni. Tudja miért?
- Miért?
- Mert több esze van, mint magának.
Végül pedig egy régi anekdota még a '80-as évekből, amikor nem nagyon lehetett kirúgni senkit. Bement a tsz elnök a gépműhelybe, mindenki bambán bámul maga elé, látja, hogy teljesen kómában van az egész brigád, már reggel kilenckor. Szóvá is tette, de kicsit hátulról megközelítve:
- Basszák meg emberek, hát itt pálinkaszag van!
Mire az egyik szerelő, akinek az ilyen másodlagos jelentések nem feltétlenül vitték át a tudatának a határait, főleg nem ilyen turbózott állapotban:
- De hát Elnök elvtárs! Persze hogy pálinkaszag van. Nincs nekünk pénzünk konyakra!

Bogártapadás

2020.11.04. 09:48

Az elmúlt hetekben végzett tesztjeim során a következő megállapításokat tettem:

- Ha egy légy száll a szélvédőre, majd én elindulok az autóval, 60 km/h-nál nem tudja tovább tartani magát.

- Ezzel szemben a poloska akár 80 km/h-ig a szélvédőn marad.

- A rekorder viszont a katicabogár, ami még 110-nél is simán kapaszkodik.

 

Szerző: Sidaries

Szólj hozzá!

Címkék: teszt

Aki a múltat ismeri, meg tudja jósolni a jövőt.

Jellem

2020.03.30. 10:04

A hiány nemesíti, a bőség pedig puhítja a jellemet. A túlzás pedig mindegyikből megöl.

Gyerek III.

2020.03.30. 10:03

Párszor írtam már ide a drága utódomról, aki most már öt hónapos elmúlt. Az a helyzet, hogy a poronty továbbra is szépen fejlődik és nő, és habár akkora sokk nem ért az elmúlt egy-két hónapban, mint amikor még nullkilométeres volt, azért most is vannak megírni való helyzetek.

Először is a hangja határozottan erősödik. A szokásos aranyos babahangokat elég sokszor felváltja a Gyűrűk Ura nazgúljainak a visítása, amit sokszor mindenféle ok nélkül, csak úgy a saját szórakoztatására művel. Éjjel háromkor ideális, ha éppen túl alacsony a vérnyomásod. Ezzel kapcsolatban egyébként volt egy gyorstesztem is. Amikor megint elkezdte a nazgúlkodást, akkor gyorsan beraktam a youtuberól a film vonatkozó jelenetét, mire ő megint visított egyet, majd megint a youtube, majd megint ő. Tehát simán kikövetkeztethetjük, hogy nem csak emulálja a dolgot, hanem ért is nazgúlul. Mindig mondták, hogy az idegen nyelvek tanulását korán kell kezdeni.

Aztán a lakás kezd átalakulni a megszokott családi otthonból egy raktáráruházzá. Valahogy mindig előkerülnek olyan dolgok, amiket hirtelen meg kell venni / szerezni, aztán ami a legnagyobb gond, valahol helyet találni neki. Gyakori eset, hogy megint veszünk valami iszonyatosan fontos dolgot, én elmormolom magamnak, hogy ez pont annyira kell, mint sárgaláz a lepratelepre, de mese nincs, a porontynak semmiben sem szabad hiányt szenvedni. Aztán pakolunk.

Egyébként nagyon jó fej baba, nagyon ritka az, hogy csak úgy hobbiból üvölt. Persze ez nem jelenti azt, hogy pikkpakk megvan a megoldás egy-egy összeomlásra, de ha a szokásos éhes / berottyantott / álmos szentháromságon túl vagyunk, akkor általában az inputigény lesz a fontos, tehát foglalkoztatni kell valamivel. Hát ez az igazi kihívás, mert sokszor nem mindegy, hogy a lila rágókáját vagy a rózsaszín csörgőjét adjuk neki, esetleg éppen tornázhatnékja, netán csak kilométerhiánya van, amit persze nem ő akar legyalogolni, hanem vinni kell körbe, aztán nem tudjuk, hogy mitől kopik egy csíkon a szőnyeg.

Pár hete néhány régen látott ismerőssel ültünk le sörözni egy síelés levezetéseként, és elég sokáig teljes boldogságban nézelődött a sörök és a hamburgerek között. A sok ember, hang, fény nagyon bejött neki. A szomszédos asztalnál ülő nő kicsit kevésbé rajongott a látványért, látszott rajta, hogy ő annak idején inkább a porosz gyereknevelési kézikönyvet magolta. Mikor meg hazavittük és el akartuk altatni a teljesen felpörgött babát, mert hát biztosan álmos, akkor csúszott ki a számon, hogy: Elaltatni? De hát ez nyújtózkodik b.meg!

Türelem

2020.03.07. 16:12

A türelem az egyik legfontosabb erény. A türelemből lesz a kitartás, a kitartásból pedig az akaraterő. Akaraterő nélkül pedig nagy dolgot nem lehet elérni.

Gyerek II.

2020.01.01. 09:47

Az elmúlt időszaknak is volt pár tanulsága a kisbabák működésével kapcsolatban.

Az első, hogy a gyerekek nem Halász Juditra kondicionálva születnek, ilyenkor még minden zene, zörej jó szórakozás számukra. Ezért aztán Kiskuglinak elég korán, kb. két hetesen kezdődött a zenei nevelése, amiből szinte teljesen egészében hiányoznak a szokványos gyerekzenék, ellenben most is teljes boldogságban alszik itt mellettem Catameniát hallgatva, bár a délutáni alvást a Cavalera Conspiracy alapozta meg. Igaz, néha kap Yirumát is, meg hát egyelőre még nincsen black metalt játszó felhúzhatós nyünyőke sem, pedig igény lenne rá. Mondjuk a kedvenc zenéje, az igazi taktikai atomfegyver, ami a legnagyobb százalékban kiüti, az Electroluxtól a Vacuum Cleaner. Szerencsére van belőle 10 órás verzió is a youtubeon.

Ezen túl arra is rájöttem, hogy egy babával a „belesikítunk az éjszakába” kifejezés egészen új értelmet nyer. Mert habár régebben ehhez elég kellemes élmények kapcsolódtak, most valahogy nem az igazi, amikor a legszebb álmomból a The Great Southern Trendkill első másodperceire kelek úgy, mintha a villám vágna belém. Ilyenkor a gyors ágyból kiugrás után egy többfázisú megoldássorozat veszi kezdetét, és bízunk benne, hogy valahol útközben beüt a Babazen, és mehetünk mi is vissza az ágyba. Először megy persze a nyugtatás, a simogatás, beszélgetés. Ha ez nem sikerül, akkor a cumi az ágyforgó, minősített esetben a seggrázószék, ha pedig minden csődöt mond, akkor csak a vágy marad, a legális chloroform. Vagy pedig zenélünk ugye, ami éjjel kettőkor minden szomszéd álma.

Aztán a baba fizikálisan is rohamtempóban fejlődik. A legszembetűnőbb talán az, hogy a Kojakfrizurát felváltotta az elől sportosan rövid, hátul pedig a divatosan hosszú Bundesliga stílus, ami David Bowie esetében ugyan nagyon vagány volt, de mi itt inkább csak várjuk, hogy valamit kezdhessünk a helyzettel. A mozgáskultúra is fejlődött az eszeveszett rugdalózástól és csapkolódástól a Yodaszerű meditatív rugdalózásig és csapkolódásig, a szókincs pedig az oá-tól eljutott a nyuminyumi és eűűűig.

Végül pedig megtanultam, hogy a Pepco direktbe van kötve a nők G pontjával, ezért a Pepcoexpress menetrendszerűen indul minden héten, amitől lassan féltékeny is leszek. Ezt egybevetve azt hiszem, hogy ezek a pár hónapos babák azt az életet élik, amit mi is szeretnénk, szóval remélem jól sikerül neki kiélvezni.

Működés

2019.12.22. 09:10

Az a baj, hogy az átlagember nem érti, hogy a világ nem ok-okozati módon, hanem statisztikai alapon működik.

Gyerek

2019.12.04. 15:35

Két fajta szülő van. Az egyik típus az alfaanyu, aki a gyereket gyermeknek hívja, akinek meggyőződése, hogy minden kisgyerMek egy angyal, hogy amit a babák tesznek az egyben egy csodálatos isteni kinyilatkoztatás, egy szép mosolytól az anyuka telibe hányásáig. Alfaanyu ezen kívül folyamatosan többes számot használ, mert őnáluk mindig „kakiltunk” van, meg tökéletes szeretet és szivárványszín boldogságcunami nap mint nap.

Hát mi nem ilyenek vagyunk. Mert amikor tőlem megkérdezik, hogy: „Na milyen a baba?” akkor én csak annyit mondok, hogy olyan szabványos. Megfelelő mennyiségű keze, lába és ujja van, minden fontosabb funkciót ellát az evéstől az alvásig, és igen, persze, aranyos. A kérdésre, hogy: „Ugye milyen imádni való babaszaga van?” jellemzően azt válaszolom hogy ha a hintőpor felhőn áttörő tejpárás szarszagra gondolsz, akkor igen. A születésének leírásával sem arattam osztatlan sikert, amikor elmondtam, hogy igazából az alien első fontosabb jelenetéhez tudnám hasonlítani a dolgot, mert ott is egy visító kis lény került ki egy ember hasából marha sok vér kíséretében, igaz a kikerülés után a miénk nem rohant el olyan hamar, hanem inkább nekünk visított. Az is jó, amikor az alvásról kérdeznek. Elmondom, hogy szerencsére elég jól alszik, kivéve teliholdkor, mert akkor kijön belőle a vérfarkas, aztán akkor egész éjjel vonyít. Még szerencse, hogy annyira nem szőrös, mert az nem lenne ideális egy kislányhoz.

Van egy nagyobb gyerekünk is, ott inkább a nevelés kerül már szóba. A véleményem, miszerint a gyereknevelés három legfontosabb pillére a megtévesztés (Nem kell bőgni, nézd milyen szép kismadár!), a hazugság (Szeretném említeni édes arany kisfiam, hogy volt neked egy ikertesód, de ő nem fogadott szót!) és a zsarolás (Ha nem húzol most azonnal aludni, akkor egy hétig árammegvonáson leszel!), megint kiüti az alfaanyuk idegrendszerét úgy öt percre, mert meggyőződésük szerint szeretettel minden megoldható. Szeretem, amikor ezt alátámasztandó a gyerekük ezzel a mondattal egy időben rántja le az asztalról a terítőt az étkészlettel együtt.

Szóval szép dolog a gyereknevelés, de szerintem nem égő beismerni, hogy a gyerek, amikor megszületik, gyárilag egy egoista kis izé, aki csak magával foglalkozik, és a neveléssel van reményünk elérni, hogy a végére normális ember legyen belőle. Olyan ember, aki talán majd életünk alkonyán minket is bepelenkáz, ha erre lesz szükségünk. (Bár én nem pelenkázok, mert egyszer, amikor ott voltam a kölöknél, miután sikeresen telibe szarta a tarkóját, majdnem lehánytam, ami nem lett volna előrelépés az aktuális helyzethez képest. Azóta inkább csak drukkolok az anyukának, két ajtóval távolabbról.)

A határaink megtapasztalása

2019.11.25. 18:01

Túl boldog gyerek = Szomorú felnőtt

 

Mert mindig több van

2019.10.11. 13:11

Két dolgot nem lehet alábecsülni. A hülyék számát és a bürokráciát.

Jóslás

2019.07.09. 11:27

Már régóta tervezgetem ezeknek a dolgoknak a leírását. A lényeg, hogy az elmúlt évek politikai és környezettel kapcsolatos történései nem adnak sok okot az optimizmusra. Ezért megpróbálom megjósolni a jövőt, aztán majd visszanézek pár év, egy kis szerencsével évtized múlva és megnézem, hogy mi jött be belőle. Most 2018.10.31 van, lassan dél, kb. 22 fok. Sokkal melegebb van, mint kéne és ez így volt az elmúlt egy évben, szinte végig.

A környezet egyensúlya az utolsókat rúgja, kb. most van az utolsó pillanat, amikor még meg lehet állítani a globális felmelegedést, éghajlatváltozást, a fajok kihalását, a műanyagszemét felhalmozódását, és a többi várható katasztrófát. A múlt heti hírek szerint az emberiség az elmúlt 50 évben az állatok 60%-t kiirtotta, a kevésbé frekventált turistahelyek óceánpartjain nem lehet mozdulni a szeméttől, napi szinten állatok ezrei, talán tízezrei pusztulnak el emiatt. A Csendes Óceáni szemétsziget már országméretű, Magyarországon folyamatosan dőlnek meg a hőmérsékleti rekordértékek, a Duna vízállása soha nem volt még ennyire alacsony.

Politikailag sem jobb a helyzet. 2016-ban megválasztották Donald Trumpot az USA elnökének, az angolok pedig megszavazták a Brexitet,  Az elmúlt héten a brazilok is megválasztották a saját Trumpjukat, Putyin hatalma megingathatatlannak látszik, mert habár az orosz gazdaság romokban van, alig éri el az évtizedek óta döglődő olasz gazdaság teljesítményét, a nemzeti büszkeség felkorbácsolása és az ellenzék brutális elnyomása biztosítja hatalmát. Mellesleg az olaszoknál is megválasztották a legpopulistább jelöltet, aki az EU legeladósodottabb (a görögöket levéve) országában akar pénzosztásba kezdeni. Iránban és Törökországban egyre inkább törnek előre a vallási fanatikusok, a törököknél lassan már csak második lehetőségként tanítják az evolúciót. Kína jön fel gazdaságilag, azonban a szocialista - kapitalista hibridből egy diktatórikus kapitalista állam kezd kibontakozni, Japán pedig küzd az elöregedéssel és a hihetetlen adósságállományával. Minálunk pedig Orbán Viktor ismét kétharmaddal nyert, mert megvédett minket a nem létező migránshordáktól, habár kétségtelen, hogy a 2015-ös válságot talán ő kezelte a leghatározottabban az EU-n belül és azóta is vígan megél ebből.

A környezetvédelmi helyzet hűen tükrözi a politikait. Trump kilépett a párizsi klímaegyezményből, a új brazil miniszterelnök is gondolkodik rajta, ami elég veszélyesnek tűnik úgy, hogy Amazónia a Föld tüdeje, a Kínaiakat nem rég freontermelésen kapták, az oroszoknál megint volt valami nukleáris zavar az Urál mellett, ezen túl meg mindenki próbál minél kevésbé odafigyelni a környezetre, hogy fenntartsa a növekedését és versenyképességét. Az EU próbálja az autókat egyre keményebben szabályozni, de meggyőződésem, hogy már nem az a helyes irány. Inkább az ipari kibocsátás felé kéne mozdulni.

Társadalmilag röhejes méreteket ölt a politikai korrektség, egy zsidó vicc miatt lassan börtön jár, az amerikai egyetemeken már Safe Zone-ok vannak, hogy a semmi kritikát el nem viselő hópihék nehogy megbántódjanak, a vegetáriánusok és vegánok egyre agyamentebb dolgok ellen küzdenek, mint pl. az angol 5 fontos bankjegy zsírtartalma. Jelenleg fehér heteroszexuális férfinak elég rossz lenni, mert hamarosan a puszta létünk is támadó lesz valakire nézve. Újra divat lett a laposföld elmélete, az oltásellenesség virágzik, miközben több helyen a kanyaró ismét halálos áldozatokat szed. A turbómagyarság minden kérdésre válasz, központilag kutatják a magyarság "igaz" történetét, mert a finnugor elmélet már nem megfelelő, ellenben az, hogy tízezer éve itt vagyunk a Kárpát medencében és a magyar a legősibb ősnyelv, az megfontolásra érdemes, a sumér-magyar rokonság és a szkíták mellett. Ez a turbónacionalizmus egyébként más országokban is jelen van, de úgy tűnik, nem ennyire erősen vagy legalábbis számunkra nem annyira láthatóan.

 

Szóval ezek az alapok, mik a jóslataim?

A legnagyobb gond a Föld pusztulása, másodsorban pedig a társadalmi elkorcsosulás, ezek pedig majd hozzák a többi bajt magukkal. A globális felmelegedés / éghajlatváltozás egyre keményebb lesz. Ez minket még annyira nem fog érinteni pár éven belül, azonban a Közel Keleten az elsivatagosodás egyre komolyabb méreteket fog ölteni. Mindemellett a villanyautók térnyerése az olaj iránti kereslet csökkenését, ezáltal az árának az esését vetíti előre. Ezt a mezőgazdasági és ipari visszaesést az arab világban nem lehet majd semmivel kompenzálni., márpedig 600 millió embert valahogyan el kell látni. Mikor ez lehetetlenné válik, az egyre kevesebb vízért, ennivalóért, egyéb javakért kisebb, lokális háborúk fognak kitörni, bár a névleges ok valószínűleg más lesz. Valami ezer éves területi követelés, egy túlgondolt sértés, egy gyilkosság, vallási ellentétek, akármi. Casus Belliben az emberek nagyon kreatívak tudnak lenni.

A háborúk pedig menekültekkel járnak. Annyi menekülttel, amihez képest a 2015-ös hullám semmiségnek tűnik majd. Itt nagy kérdés, hogy mit lép Európa. Addigra talán átjut a bürokrácián egy terv, amit meg lehet valósítani, de esélyes, hogy sokkal keményebb fellépés várható. Ez pedig nem ezrek, hanem tízezrek, százezrek halálával fog járni. Ezen majd jól összekapnak a liberálisok és konzervatívok, valamint a már itt levő bevándorlók és őslakosok, ami a szélsőségeseket fogja még jobban az előtérbe tolni. Merkel már meggyengült, 3 éven belül meg kell találni az utódját, Macron egymaga nem lesz elég erős a kormányzáshoz, egyébként is már most túl népszerűtlen, az EU központi hatalma tehát még inkább csökkenni fog, ahogy a kisebb országok folyamatosan megfúrják a potenciális megoldási javaslatokat, azért, hogy a saját rövidtávú terveiket és haszonszerzésüket biztosítsák. A populizmussal, a nacionalizmus erősítésével, az ellenségkép kijelölésével mindezt el is fogják tudni érni. Részben ezért az EU-n belül is faji és nemzeti ellentétek ütik fel a fejüket, kiemelkedik egy (esetleg több) új Hitler, aki a saját módszerével fogja megoldani a problémát, a többség félrenézése közepette. Mindezek ellenére Európán belül nem tartom valószínűnek az új háború kirobbanását, mert a gazdasági összefonódások ezt már nem teszik lehetővé. Valószínűbb, hogy a célpontok a nem megfelelő bőrszínű emberek lesznek.

Oroszország, habár folyamatosan próbálja a Kelet Európai országokat visszaédesgetni magához, csak részsikereket fog elérni. Amíg nem tudja őket annyi pénzzel megvenni, mint az EU, addig valódi hatalmat nem tud újra szerezni felettük. Persze az orosz hadsereg és jó értelemben vett igénytelen nép abszolút előny, de Putyin sem él örökké, az ő utódja meg ki tudja ki lesz. Szerintem az oroszok nem fognak tudni kitörni a jelenlegi helyzetükből. Ha pedig Trump új fegyverkezési versenyt indít, azt Putyin csak elvesztheti az ország gyenge gazdasága miatt. Ez mondjuk nem teszi lehetetlenné azt, hogy egy kényszerű orosz - amerikai szövetség alakul a kínaiak ellen. Érdekes lenne.

India és Dél Amerika belefullad a saját és a nyugati országok eldobott / lerakott szemetébe, Kína pedig bármi áron próbálja életben tartani a gazdasági növekedését és elrejteni az iszonyatos országon belüli hitelhelyzetét. Ez további környezetszennyezést és a többi ország rosszallását vonja maga után, valamint az USA bármi áron megtartott vezető szerepét. Plusz további környezetszennyezést ott is.

Röviden tehát kábé mindmegdöglünk. 

 

Múlt vagy jövő?

2019.03.25. 09:01

Soha nem élt túl egy ország sem, ha a múltja fontosabbá vált a jövőjénél.

Iku

2018.08.31. 09:52

Észrevettétek már, hogy jellemzően azok hangsúlyozzák az EQ fontosságát, akiknek az IQ-ból kevés jutott?

Identitás

2018.07.12. 09:36

A történelem - a háborúkon túl - arról szól, hogy az emberek egyre nagyobb és nagyobb struktúrákkal határozzák meg a identitásukat. Eleinte, félmajomként, pár fős kis csoportok küzdöttek egymás ellen vagy mellett. Aztán kialakultak a 20-30 fős törzsek, majd faluk, a neolitikumban a városok. Jött a bronzkor és a városállamok, majd a rendes államalakulatok. A Római Birodalomnak sikerült először hosszú időre több népet, nemzetet egy olyan struktúrába terelni, ami többé-kevésbé azonos identitást adott a polgárainak. A bukás után visszatért a régebbi rendszer és kisebb államok versengtek egymással. A 19. század elhozta a nacionalizmuson alapuló nemzetállamok szintjét, habár megjelentek mellette az újabb szövetségi alapon kialakuló országok, mint az 50 elméletileg különálló államot magába foglaló Egyesült Államok. A 20. századra egységessé és függetlenné vált Kína és India, amik szintén sok nemzetet, nyelvet egyesítenek és ruházzák fel lakóikat egy közös identitással. Ebbe az fejlődési irányba illeszkedik be az Európai Unió is, még ha egy kicsit esetlenül is.

Mit akarok ezzel mondani? Azt, hogy a távolságok csökkenésével, a globalizációval, az emberek egyre nagyobb és nagyobb struktúrákkal határozzák meg saját önképüket. Ha egyszer az emberiség eljut más bolygókra és azokat nekiáll kolonizálni, akkor onnantól lényegtelen lesz, hogy valaki német, magyar, bantu vagy kínai. Földiek lesznek, Marsiak és ki tudja mik. A nemzetállamok pedig szépen lassan eltűnnek és csak néhány postai körzet esetében, esetleg pár maradék jövevényszóban élnek tovább. De ez azért nem holnap lesz.

Nacionalizmus

2018.07.02. 09:26

A nacionalizmus a teljesítmény nélküli dicséret ideológiája.

Két szó

2018.03.12. 08:48

Ha a modern világot két szóval kéne összefoglalnom, akkor az ez lenne:

Nutella. Kanállal.

Minőség

2017.11.02. 12:00

Amikor a plebs és a bevételmaximalizálás együttesen megjelenik, annak szükségszerűen minőségromlás az ára.

Legalábbis a példák ezt mutatják. A TV úgy indult, hogy a lakosság nevelésére használják, de nem sikerült. Sem nyugaton, sem keleten. A rendszerváltásig a köztévé még aránylag intelligens műsorokat sugárzott, de aztán kb. 20 év alatt eljutottunk a Legyen Ön is Milliomostól az Észbontókig. Ugyanez nyugaton még hamarabb végbement.

Az internet eleinte a kutatók, tudósok, majd az egyetemek játszótere volt és a tudás megosztására használták, most pedig ezoanyuk és laposföldiek kételkednek a komplett világegyetemben.

Mindezt a Facebookon teszik, aminek a magyar elődje, az iwiw, eleinte szintén egy hasznos eszköz volt az egyetemisták kapcsolattartására. Aztán megszűnt a meghívásos rendszer és egy spamközpont lett. Közben jött a Facebook, ami addig, amíg csak angolul volt elérhető, addig szintén egy jó hely volt az értelmes kommunikációra. De aztán jött a magyar nyelv és megjött vele a slepp is. Ennek eredménye, hogy ismerőseim harmada le van tiltva, és a messengeren kívül nagyjából használhatatlan, mert annyira elszaporodtak az álhírek és a különféle személyiségzavaros idióták bejegyzései.

És lehetne folytatni a sort. Lehetne beszélni a zenéről vagy éppen a számítástechnikai eszközökről.

A hülyék mindent tönkretesznek. Mert ahol sok hülye megjelenik, ott az ő igényük is fontossá válik. Ha pedig fontos, akkor ki kell szolgálni, mert pénze a hülyéknek is van. És ráadásul könnyebben elköltik. Jellemzően bármilyen hülyeségre.

Biztos van ellenpélda, de nekem most hirtelen nem jut ilyen az eszembe.

Félelem

2017.10.31. 11:59

Sokat gondolkodok azon, hogy Magyarország miért kerül folyamatosan a történelem szopóágára. Meggyőződésem, hogy erre nem lehet pár bekezdésben válaszolni, de abban biztos vagyok, hogy mostanában a magyarok a világ egyik legfélősebb nemzete, és a helyzet folyamatosan romlik. Mi mindig rettegünk valakitől/valamitől, ennek pedig hatása van a sorsunk aktuális alakulására.

Voltak bátor időszakaink, de kicsivel ezek után, a félelmeink mindig gúzsba kötöttek minket, aminek újabb és újabb önsorsrontás lett a vége. Ezt pedig az aktuális vezetői réteg mindig ki is használta, a saját gazdagodására.

A múlt évszázadban féltünk mi már az antanttól, a kommunizmustól, a rothadó imperializmustól, a fasizmustól, aztán kicsit később a 23 millió román munkavállalótól, az IMF-től, aztán mostanra eljutottunk odáig, hogy már az összes banktól, a gyógyászattól, a tudománytól, a zsidóktól, a migránsoktól és az aktuális főellenségtől, Soros Györgytől.

Aztán fura módon, ahogy az idő telik, egyes félelmek átmennek szeretetbe vagy rajongásba, vagy éppen pont fordítva, az aktuális kormánypropaganda szerint. Erre talán az oroszok a legjobb példa, akik pár évtized alatt váltak megszállókból szövetségessé, majd a Ruszkik hazából Paks 2 építőivé.

Csodás továbbá még a migránspara is, ami valahogy csak minálunk megy ennyire keményen, pedig nem láttunk túl sokat belőlük, most meg aztán már főleg. Az EU-ba kb. 3 millió harmadik világbeli migráns érkezett az elmúlt pár évben, ami most már kevesebb, mert jó részüket visszaküldték, igaz erről a hivatalos sajtó nem beszél. Ennek ellenére 2 millió bevándorlóval könnyedén számolhatunk. Ami az 500 milliós EU 0,4%-a. Viszonyításképpen Magyarországon is van 0,4%-os kisebbség, a románok. Most őszintén, ki hány olyan románt ismer, aki itt lakik és románnak vallja magát, nem pedig magyarnak? Én talán egy darabot, de nem biztos. Migránst is kettőt láttam összesen, még 2015-ben, amikor az autópályán rohangásztak. Szerintem ezzel nagyjából így van mindenki. Ennek ellenére az ország teljes pánikban van, legalább annyira, mintha éppen megszállnának minket az oroszok/németek/pirézek. Beszéltem olaszokkal erről pár hete, annyiban maradtunk, hogy igen, délen elég sok van, de a fő gond inkább az, hogy a politikusaik hülyék, a migránsok nem számítanak, az nem jelentős probléma. Valamint ők is csak tv-ben látták őket. Ők nem voltak befanatizálva.

Vagy éppen a korábban szintén említett Soros György, aki a '90-es években még a demokrácia élharcosa volt, kiképezte a jelenlegi elitünket, akik most hátat fordítottak neki, így mára ő lett a megtestesült Antikrisztus. Ez a reszketeg ezeréves bácsi, aki egész Európa elpusztítására tör. És mégis hogyan akarja elpusztítani Európát? És miért? Megkérdezték róla őt is? Volt esélye védekezni a vádak ellen? Ennek semmi értelme. Persze a leegyszerűsített kétmondatos kommunikációba nem fér bele sok érvelés, de nem baj, a félelemre elég hatni, attól majd kikapcsol az agy.

Kormányunk ezt ki is használja és a képzeletbeli ellenség elleni egyetlen reménynek állítja be magát, majd amikor győzelmet arat, akkor szépen besöpri a hálaszavazatokat. Márpedig a siker garantált, ugyanis nem létező ellenséget könnyű legyőzni.

Csak már megint mi fogjuk a félelmünk miatt csapágyasra hajtani a szopórollert. Ideje lenne újra megtanulni a bátorságot, mert a félelem az elme gyilkosa.

Hasonlóságok

2017.09.26. 12:58

A férfiak az autójukat elsősorban külalak, másodsorban műszaki tartalom alapján választják. Aztán elsősorban a műszaki tartalom, másodsorban a külalak miatt szabadulnak meg tőle.

Nagyjából a barátnőikkel is ugyanez a helyzet.

Megérzések

2017.09.06. 09:26

A női megérzés nem más, mint a paranoia egy enyhébb formája.

Szerző: Sidaries

Szólj hozzá!

Címkék: a nők

Tankok

2017.07.12. 09:29

Miért hiszik a babakocsis anyukák, hogy elpusztíthatatlanok? Olyan lazán gyalogolnak ki a nyergesvontató elé, hogy még Rambo is elismerően csettintene, ha látná.

Csak 5 mp

2017.06.22. 14:55

Nagyon más lenne a világ, ha telefonbeszélgetések előtt és után még öt másodpercig hallanánk a másik felet.

Az emberek értéke

2017.02.10. 12:32

Mindenkinek van ára. És most itt nem a szokásos megvesztegetésre utaló jelentésre gondolok, hanem arra, hogy minden embernek van egy pénzbeli értéke, ami a társadalmi hasznosságával áll kapcsolatban. Mert nehogy azt mondja valaki, hogy Bill Gates és egy féllábú indiai koldus ugyanannyit ér az emberiség szempontjából, mert akkor azt nagyon csúnyán kiröhögöm. Persze ilyet kimondani - és főleg egy emberhez rendelt értéket kiszámolni - nem nagyon szabad ebben a világban, ahol mindenki egyedi, különleges és pótolhatatlan, pedig meggyőződésem, hogy ha erről nyílt beszéd kezdődne, akkor az előrébb vinné az emberiséget. Mondjuk nem biztos, hogy humanitárius szempontból.

- Azért, mert ha tanultál a nemzetközi költészetről vagy nyelvekről egyáltalán, akkor nem hiszed el, hogy a magyar az egyetlen és tökéletes nyelv és az összes többi ennek a silány utánzata.
- Mert ha tudod, hogy egy sejt hogyan épül fel és tudod, hogy mi a DNS, akkor nem hiszed el, hogy a citrom gyógyítja a rákot.
- Mert ha tanultál fizikát és tudod, hogy mi a mikrohullám, akkor nem hiszed el, hogy a mikró szétsugározza az agyad.
- Mert ha tudod, hogy mik az izotópok és esetleg miért is fontosak az urán egyes izotópjai, akkor tudod, hogy az atomerőműnek mik a valós veszélyei és mik a sötétzöldeknek a paranoiái.
- Mert ha ismered a történelmet és főleg annak összefüggéseit, akkor nem áltatod magad azzal, hogy Jézus magyar volt vagy éppen, hogy a magyarok már Jézus ELŐTT keresztyének voltak.
- Ha a fénytörést ismered, akkor nem gondolod a koszos fényképezőlencsére azt, hogy a koszfoltok igazából szeretetgömbök, amik körülveszik a kutyádat.

És lehetne sorolni.

Aki pedig erre azt mondja, hogy meg lehet mindezt nézni az interneten, akkor annak azt üzenem, hogy: Igen meg lehet. De nem fogod. Mert túl hülye leszel ahhoz, hogy beírjad a keresőbe, hogy mit is keresel.

süti beállítások módosítása